Porto

Portugália

Rövid ideig gondolkodtunk azon, hogy Lisszabon, vagy Porto legyen az úti cél egy Portugál kirándulásnál. Aztán a hosszú repülőút és a két város közti jó közlekedési lehetőség miatt úgy döntöttünk, hogy mindkét várost megnézzük. Utólag úgy gondolom, hogy hat nap elegendő is, ha leginkább a két város meglátogatása a cél.

Közlekedés

Portugália felé Lisszabonba mentünk repülővel, majd a két város között Flixbusszal közlekedtünk. közvetlen járat van a két város között, a 300 km, alig több, mint három óra és kevesebbe kerül, mint Magyarországon ugyanekkora távolság. A városokban tömegközlekedést (főleg metro-t) használtunk. Mindkét város tömegközlekedése jó, ráadásul Porto belvárosi része nem is akkora, hogy akár gyalog ne lehetne bejárni.

A repterekről metro-val közvetlenül be lehet jutni a belvárosba. Lisszabonban érdemes Lisszabon kártyát vásárolni, ami az összes tömegközlekedési eszközre jó (a helyközi vasútra is) és több múzeum, nevezetesség kedvezménnyel, vagy ingyen is látogatható a kártyával. Körülbelül 40 EUR a díja a három napos kártyának.

 Porto-ban nem sikerült a buszpályaudvaron Porto kártyát venni, csak 3 napos tömegközlekedésre bérletet, de itt szerintem nem is érdemes az alap 3 napos tömegközlekedési jegynél magasabb kategóriás jegyet vásárolni (ha valaki Lisszabonban is volt, akkor a külön villamos jegyet sem érdemes megvenni, mert csak két vonal van, az sem annyira egyedi véleményem szerint). Egyébként a google elég pontosan adta meg a tömegközlekedési lehetőségeket Portugáliában. Menetrend itt is nézhető: Carris.pt

Amire fel kell készülni, az a gyaloglás. Mindkét város több dombon fekszik és bár a távolságok annyira nem nagyon (főleg tömegközlekedéssel), de magassági szintkülönbség elég jelentős. Naponta valamivel több, mint 12 km-t gyalogoltunk.

Főleg Lisszabonban fel kell készülni arra is, hogy mindenhol sorba kell állni. Jóval több a turista, mint Porto-ban és nehezebb bejutni a látványosságokhoz.

Szállás, étkezés

Ugyanolyan, mint bármely Dél-európai ország. A szállásunk a külvárosi, metro-val megközelíthető részen volt és véleményem szerint ezeken a helyeken autentikusabb és jobb ár/érték arányú éttermeket lehet találni. Mi Lisszabonban az első nap egy nagy tengerparti, régi épületben kialakított piac jellegű helyen ettünk timeoutmarket. Később pedig a szállás melletti helyi kisvendéglőben voltunk ChaoPedra. Általában véve is az a véleményem, hogy a belvárostól távolabbi éttermek sokkal jobbak. Főleg, mert sok a helyi és általában ár/érték arányban is kedvezőbbek.
Porto-ban egy helyen voltunk, félig kényszerből is, mert a szállás mellett a hétvégén valamiért eléggé hektikusan voltak nyitva az éttermek. Illetve ez egy annyira klasszikus régi retro étterem volt, amit ma már itthon is ritkán találni. Boavista

Lisszabon

Egy eléggé multikulturális főváros, ami 7 dombon terül el. A nevezetességek jelentős része a 28-as villamos vonalán haladva megtekintetőek. Itt mondjuk ajánlott nem a végállomáson felszállni, mert nagyon sokat kell várni arra, hogy egy villamosra felférjen a látogató (csak egyes kocsik indulnak és nem túl sűrűn). Az általánosságban elmondható, hogy elég sok a turista (Porto-hoz képest mindenképp) és itt, valamint a Santa Justa felvonónál az órás várakozásra is  fel lehet készülni. Utóbbinál nem is érdemes véleményem szerint kivárni a sort, a felső térről is megközelíthető a felvonó terasz része, ahonnan valamennyire jó kilátás nyílik Lisszabonra. A kilátó teraszokról amúgy is nevezetes Lisszabon és ennél sokkal jobb lehetőségek is vannak (pl. a Pantheon, vagy a Szent György vár).

Bairro Alto és Alfama negyed a 28-as villamos és metro segítségével egy nap alatt kényelmesen megnézhető. A Pantheont nem minden útleírás javasolja, de mindenképp érdemes megtekinteni és a toronyba is felmenni a kilátás miatt (Lisszabon kártyával ingyenes is).

A belvárostól kicsit nagyobb távolság a Belém negyed, de helyközi vasúttal ez is könnyedén megközelíthető. Cascai felé gyakran mennek vonatok, két megálló között Belém negyed minden látványossága megtekinthető. Sor természetesen a Jeromos-kolostor előtt is volt, de ez viszonylag gyorsan haladt (Lisszabon kártyával itt is ingyenes a belépés).

Cabo da Roca

Egy napot szántunk Cabo da Roca Európa legnyugatibb pontjára. Busszal ez is megközelíthető Sintra-ból is és Cascai-ból is. Mindkét hely elérhető a helyközi vasúttal. Sintrából kicsit áttekinthetetlenül indult a busz, de legalább itt is közvetlenül a vasútállomás mellől lehetett indulni.

Sintra nekünk kimaradt. A várak eléggé távol esnek egymástól, így a helyi busszal érdemes körbe járni ezeket. Egy napot igényelne, nekünk ennyi plusz időnk nem volt. A Cabo da Roca-hoz menő helyi járat egyébként nagyrészt körbe járta a nevezetességeket (látni nem igen lehetett őket a parkok miatt). Annyit sikerült megállapítani, hogy sorban állni itt is kell 🙁

Cabo da Roca érdekes, bár itt aztán tényleg sok turista volt (legalábbis a világító torony és az emlékmű környékén). Egy helyen még a part is megközelíthető, de azért ott is eléggé kell kapaszkodni a meredek parton.

Útleírások (illetve a térkép adatai között is lehet linket találni) lisbon.hu csamborgo.hu egyeniutazo.hu vilagutazo.net travelhacker.eu

A mellékelt térképen jelölt helyeket néztük meg többnyire. Kicsit az bővebb, ha esetleg egyszer újra… 🙂

.

Porto

Porto lényegesen kisebb város, de nagyon nagy szintkülönbségekkel. A fő látványosságok az I. Lajos híd környékén szinte egymás mellett vannak. Mivel Porto is egy folyó torkolatnál fekszik, egyedül az óceán partja esik kicsit messzebb a várostól. A Felguerias világító toronyhoz egyszerűen el lehet jutni a Szent Ferenc templomtól induló városi busszal (egyébként ezen a vonalon megy az egyik régi villamos is, de arra a sima 3 napos bérlettel nem lehet felszállni). Ezt az útleírások kevésbé ajánlják, de eléggé könnyen megközelíthető és pár órás programnak mindenképpen ajánlott.

Porto a boráról is híres. Az I. Lajos híd mellett a Vila Nova negyed felőli részen több borozót is találni. Már aki kedveli, mert nekem annyira nem jön be a desszert bor. Úgyhogy én maradtam a sörnél :).

Ajánlott útleírások: tarvelhacker egyeniutazo hellovilag vilaggamentunk

Egy hosszú hétvégére talán Porto megfelelőbb Lisszabonnál, főleg ha valaki kevésbé a sok gyaloglással járó nevezetességek megtekintését helyezi előtérbe. Ugyanakkor ha valaki Portugáliát akarja meglátogatni (és gondolom nem jár ott minden évben), akkor mindenképp mindkét város meglátogatását érdemes a bakancslistára felvenni.

Belém torony
Play
saját video

Portugália

+ Bónusz drónfelvétel