Image Alt

EB 2016

Play

30 év telt el azóta, hogy a magyar válogatott világbajnokságon szerepelt. Azt középiskolásként a kollégiumi TV-n keresztül követtük (a rossz emlékű ruszkik elleni 6-0-val…). EB szereplés viszont ismeretlen volt a mi korosztályunknak. A válogatott -talán meglepetésre- 40 év után jutott ki újra a kontinens tornára.Az első (Ausztria ellen 2-0-ra megnyert) mérkőzést még itthon néztük.

Az Izland (1-1) és a Portugália elleni (3-3) mérkőzést viszont a helyszínen. Fociláz talán Marseille-ben volt a nagyobb, köszönhetően talán annak is, hogy ott a stadion a városban van és a stadion, valamint a tengerparton elhelyezett szurkolói zóna közötti utat lezárták.
Így sokkal hangulatosabb volt az itteni mérkőzés, mint a Lyonban rendezett, ahol a stadion a várost elkerülő autópálya mellett volt. Marseille-ben ezért eléggé keveredett az izlandi és a magyar szurkolótábor a stadionon kívül. Ebből viszont semmi gond nem volt annak ellenére, hogy gyakorlatilag rendőrt alig lehetett látni az utcákon. Leszámítva azt az egy kellemetlenséget, hogy néhány idióta honfitársunknak nem jött be annyira az, hogy itt viszonylag magas az afrikai származásúak aránya.

Kis szerencsével (ha az Elek kapufája bemegy a Portugál meccsen) még az is előfordulhatott volna, hogy a csoportunkból nem jutnak tovább a Portugálok (akik végül megnyerték az EB-t). Ha a válogatott kijutása meglepetés volt, akkor a csoport győzelem még inkább az lett. Sajnos a kieséses szakaszban Belgium ellen kijött az osztálykülönbség a két válogatott között (4-0). De ez az EB így is egy korosztály utolsó fellángolása volt, amit -egyenlőre úgy néz ki- újabb sikertelen évtizedek követnek majd.

A két meccs között Marseille környékén maradtunk, így egy-egy napot Arles és Avignon bejárásával töltöttünk.