Image Alt

Horgász verseny 2015

Ismét visszatértünk a jól bevált ölbői tóhoz. Idén viszont kissé szomorkás idő lett szeptember elején, néha szemerkélő esőben kellett várnunk a halakra. Kedvünket ugyan nem rombolta, de azért egy kicsit melegebbet jobban elviseltünk volna.

Néhány engedély beszerzése után elővettük a porosodó botjainkat és abszolút hagyományos módszerekkel- fair küzdelemben- mindenféle high tech csalit nélkülözve próbálkoztunk.

A fogásra összességében nem lehet panaszunk, mert sikerült megakasztani termetesebb halat is (ha jól emlékszem 5 kg körüli volt a ponty) és több aprót is.

Ahogy nekünk a horgászat volt a szokásos program, úgy a társaság egy részének a kártya. Csak a Bitának volt új feladata, az idén ő főzte a marhagulyást. Jövőre ezt a posztot megszavaztatjuk :DDD