Image Alt

Izlandi körút

Izlandi körút 2013- első rész

Izland csak egy kis szigetként van mindenkinek a képzeletében, valahol az északi sarkkör határán. A természet kedvelőinek igazi kuriózum, mivel a mai napig is rendkívül aktív a vulkáni tevékenység, illetve rengeteg viszonylag fiatal vulkanikus képződmény található. Az európai és amerikai kőzetlemezek határvonalánál fekszik, ami különleges geológiai törésvonalak megfigyelését teszi lehetővé. Ehhez társul az elhelyezkedéséből adódóan kialakult óriási jégmezők, gleccserek és vízesések sokasága. Itt található Európa legnagyobb jégmezője és legnagyobb gleccsere is.Izland Magyarországnál valamivel nagyobb sziget, ugyanakkor lakossága mindössze 300 000 fő.

A lakosok nagy része is Reykjavikban, illetve környékén él. Második legnagyobb városa Akureyri, 15 000 fővel. Emiatt a fővárostól távolodva egyre elhagyatottabb vidékeken lehet közlekedni, a népsűrűség is rendkívül alacsony. Bár Izlandot már a 8. században benépesítették, igazi városok csak a 18. századra alakultak ki. Igazság szerint még magyar szemmel sem nevezném ezeket a településeket városnak, inkább nagyobb falvak, különösebb építészeti érdekességek nélkül.
Az utazás előtt néhány honlapot elolvastam, hogy mire is kell készülni. Ezek alapján terveztük meg az utunkat, amit utólag kissé másként alakítanék. Emiatt a következőkben néhány tapasztalatot osztanék meg mindenkivel, aki esetleg kedvet kapna az utazáshoz.

Közlekedés
Az alacsony népsűrűség miatt Izland útjai eléggé eltérőek. A szigetet körül öleli egy út (amit ring road-nak neveznek), ez az egyetlen komolyabb út, amin körbe lehet utazni a szigetet. Hossza kb. 1800 km, így csak azoknak ajánlom a körutat, akik legalább egy hetet el tudnak tölteni a szigeten. Az út minősége egyébként kb. olyan, mint a magyar két számjegyű főutaké. Minősége Reykjaviktól távolodva csökken, de személyautóval is jól járható. Figyelni leginkább két dologra kell. Az egyik, hogy az utaknak nincs, vagy nagyon minimális a padkája. Mivel a forgalom nem túl nagy, hajlamos lehet mindenki arra, hogy a tájat nézegesse, miközben az út szélessége eléggé keskeny és nem is lehet a padka hiánya miatt lehajtani róla.

A másik félelmem az volt, hogy a padka hiánya miatt eléggé nehéz megállni. Pedig nagyon sok látnivaló van az utak mellett, úgyhogy a megállásnál nem árt figyelni arra, hogy lehetőleg olyan helyen álljon meg mindenki, ahol egy kicsit le lehet húzódni az útról (bár ritkán jön autó, de nagy a valószínűsége annak, hogy a sofőr szintén nézelődik…). Az egy főre jutó halálos balesetek száma a legnagyobb Európában, bár ebben alighanem szerepet játszik az is, hogy nagyrészt 100 km-en belül semmi nincs, nemhogy kórház…

Közlekedni leginkább autóval lehet. Mást nem is ajánlanék (ha valaki csak pár napra megy), mert bár vannak buszos kirándulások a fővárosból, de szerintem Izlandot nem érdemes így megnézni. Eléggé népszerű a gyalogtúra és a kerékpározás is, sőt bizonyos területeken a lovas túra is. Érdekesség, hogy a buszos tömegközlekedés (eléggé ritka a busz) is úgy van kialakítva, hogy a buszmegállókban felveszik a hátizsákos turistákat és kerékpárosokat is. Van külön buszos utánfutó, ahova a biciklijüket és a nagyobb csomagjukat is be tudják tenni a túrázók. Bár ezt is inkább csak Reykjavík környékén és Nyugat-Izlandon láttam.
Az autó eléggé drága. Bár utólag azt kell mondani, hogy még relatíve ez volt a legolcsóbb Izlandon… Sima személyautót 70-80 euro/nap körül lehet bérelni helyi kölcsönzőktől, terepjáró nagyjából ennek a duplája (interneten lehet foglalni és a reptérre kiviszik). Mi egy sima Nissan Note-tal közlekedtünk. 4-5 napos túra alkalmával ez megfelel, mert a látnivalókat nagy részét személyautóval is meg lehet közelíteni. Mindössze két út volt, ahova nehezen lehetett bemenni (inkább csak lassan) és egy utat hagytam ki a kocsi miatt (de kerülővel azt is megoldottam). Ha valaki több időre megy, akkor annak terepjáró kell, mert Izland belső részein csak földutak vannak és azok is évről évre változnak, ahogy a folyók elmossák az utat. A kocsihoz kapcsolódik az üzemanyag kérdés. Extra a bérlésnél a pót kanna, de ha valaki csak az általunk bejárt utat választja, ez felesleges. Arra kell figyelni, hogy távolodva a fővárostól egyre ritkábban lakott a táj és emiatt egyre kevesebb a benzinkút. Úgyhogy itt ha félig van a tank, akkor már tankolni kell, mert a következő kút lehet, hogy 200 km-re lesz. Amúgy mentem 2300 km-t de egyetlen olyan kutat sem találtam, ahol bankkártyán kívül mással is lehetett volna fizetni (a kutak általában önkiszolgálóak), úgyhogy erre érdemes figyelni.

Szállás, étkezés
Összességében a szállások eléggé egyszerűek és eléggé kevés a nálunk megszokott külön fürdőszobás szoba. Emiatt célszerű a szállást hamar lefoglalni, hacsak nem akar valaki közös fürdőszobás, koedukált 6-8 fős szobákban lakni fiatal japán lányokkal:) A szállás kb. 40 000 Ft/éjszaka/2fő, egy főre 25-30 ezer/éjszaka.
Reykjavik környékén vannak nagyobb boltok (nem hipermarketek, csak nagyobb ABC-k), ahol lehet vásárolni, de elhagyva a főváros körzetét egy-egy kisebb bolt van csak, távolabb meg jobbára a benzinkutaknál lehet vásárolni.

Étteremben nincs túl nagy választék az ételekből. Általában valami marhaszelet és hal. Kedvelik a hamburger jellegű ételeket (nem mekis szar, hanem rendes hús rendes adag sültkrumplival). Halat érdemes kipróbálni, mert ugyanannyi mint a hamburger és eléggé finom. Van lazac, bálna rák és minden egyéb tengeri.

Izland sajnos eléggé drága. Nemcsak odajutni, hanem ott lenni sem olcsó mulatság. Egy korsó sör 1800, egy cola egy ezres, egy tál étel 5-6 ezernél kezdődik. A bolt se sokkal olcsóbb. Pár napig nézegettem, hogy mit érdemes innen hazavinni, de aztán letettem róla. Pedig eddig nem voltam olyan országban, ahol ne találtam volna valamit, de itt nincs semmi. Eszméletlen drága ország. Pénzt egyébként nem kell váltani, mert a bankkártyát mindenhol elfogadják (még a pusztában is van lehúzó terminál). De a bankkártyán legalább napi 70-80 ezerre legyen pénz és nem árt a dombornyomott kártya.

Utiterv

Mivel 4+2 napunk volt (nekem volt +2 napom túrázni), így az alábbi túratervet állítottuk össze:
1. nap Keflavik Airport-Vik
2. nap: Vik-Jökulsárlón-Reykjavik
3. nap: Arany háromszög (Geysir, Gullfoss, Pingvellir Nemzeti Park)
4. nap: Kék Laguna, Reykjavik
5. nap: Glymur és Snaefellsjökull
6. nap Harunafossar és Barnafoss vízesés

Dél-Izland

Első nap

A reptértől majdnem 400 km Jökulsárlón (a második nap célpontja) és mivel a gép helyi idő szerint éjfél után szállt le, így a reptér melletti szállodában aludtunk és másnap reggel indultunk innen Vík irányába. Vík nagyjából félúton van a déli végcél, Jökulsárlónhoz képest és mellette találtunk egy normálisnak tűnő szállást is.
A reggel nem indult valami jól, mert a bérautónkat nem hozták a szállodához. Mindjárt meg is tanultuk az első arany szabályt Izlandon, hogy gyakorlatilag ugyanazok a helység nevek szerepelnek az országban többször. Mi a hotel Smárihoz kértük a kocsit, ami sajnos nem csak a reptéren volt, hanem Reykjavíkban is (az kb. 40 km). Azért rugalmasan megoldották a dolgot, mert kaptunk egy pót bérautót (másik cégtől) és kb. egy órás késéssel indulhattunk Vík felé. Gyakorlatilag szinte el sem hagytuk a repteret, de már a később jól megismert izlandi táj fogadott minket: mindenhol lávamaradványok, vulkáni hamu, amit jobbára csak mohák és zuzmók borítanak.

Dél felé haladtunk az 1-es főúton és az első tervezett megállónk a Seljalandsfoss vízesés volt. Útközben Selfossban egy fotó erejéig megálltunk, de terveink szerint ezt a részt az Arany háromszög megtekintésekor néztük volna meg.
Seljalandsfoss vízesés az 1-es útról már messziről látható és az útról lefordulva könnyen megközelíthető (a főúttól csak 400-500 métert kell menni, azt is aszfaltos úton). 65 méter magas és ami talán a legérdekesebb benne, hogy a vízesést meg lehet kerülni, mivel a természet úgy alakította, hogy a lezúduló vízfüggöny mögött el lehet sétálni. Szeles időben esőkabát nem árt. A vízesést a Myrdalsjökull, valamint az Eyjafjallajökull jégsapkák táplálják. Dél felé haladva szinte kilóméterenként van kisebb-nagyobb vízesés. Talán ez adja Dél-Izland egyik érdekességét is, mivel a jégsapák nyáron sem olvadnak el és a vízesések mellett óriási gleccsereket is találhatunk.

Skógar irányában haladtunk tovább következő megállónkig, a Skógafoss vízesésig. Az út mellett található egy kis múzeum, mely az Eyjafjallajokull 2010-es kitörésének állít emléket. Talán mindenkiben élnek még az emlékek, hogy ez -az egyébként nem jelentős- kitörés megbénította Európa légiforgalmát hónapokra.
Skógar mellett találhatjuk meg a Skógafoss vízesést. Az útról jól látható és könnyen megközelíthető (egyébként érdemes a táblákat nézni, mert a nevezetességeket általában információs táblákkal is jelzik). A Skógafoss a vidék talán legszebb vízesése. 62 méter magas és nagy a víztömege is. A vízesés tetejéig felmehetünk egy vas lépcsőn, ahonnan remek a kilátás az óceán felé. Napos időben szép szivárványos a vízesés (nekünk szerencsénk volt, mert remek volt az időjárás az első két napon).

Skógartól mindössze pár kilómétert kell haladnunk és megláthatjuk az első gleccsernyelvet, mely a Myrdalsjökullról nyúlik le. Az egyes útról le kell kanyarodni a 221-es földútra. A lefordulást tábla is jelzi. Az út elég rossz, 10-20 km/óra sebességgel lehet közlekedni rajta (de sziklás és nem kell félni, hogy a személyautó elakad). Ez volt az egyik olyan út, melyre félve mentünk be a kis Nissannal, de semmiképp nem érdemes kihagyni a gleccsert. Az Izlandi jégynyelvek érdekessége egyrészt a méretükben rejlik (szinte elképzelhetetlen méreteket öltenek), másrészt abban, hogy gyakorlatilag a tengerszint magasságáig lenyúlnak, így viszonylag könnyen megközelíthetőek, ráadásul jól bejárhatóak.
A Sólheimajökull jégnyelv a földút végétől 10-15 perc gyaloglásra van. A gelccsernél van szervezett túra is, ha valakinek sok ideje van, kipróbálhatja. Felszerelést adnak.
Mi csak pár métert sétáltunk a portól fekete gleccseren, túlzottan messze nem mertünk felmenni, mert még túra cipőben is eléggé csúszós volt és azért voltak komoly repedések a jégen. A képek nézegetésénél érdemes mindig egy-egy embert keresni (sokszor nem lesz könnyű találni), hogy a méreteket és az arányokat érzékelni lehessen. A fekete jégtömegben csak egy pont egy-egy látogató. Utólag visszagondolva egyébként ez még nem is volt a legnagyobb méretű jégnyelv.

A hosszabb kitérő után visszamentünk a főútra és tovább haladtunk Dyrhólaey irányába. A főútról Vík előtt kell lefordulni jobbra és egy keskeny aszfaltos úton jutunk el a tengerpart szikláihoz. A parti homok fekete a vulkáni eredet miatt és a meredek sziklapartról le lehet sétálni a tengerpartra is közvetlenül. Kis szerencsével lundákat is lehet fotózni, de elég sok sarki csér is fészkel a sziklák tetején. A tengerparti séta után visszamentünk a főútra és megnéztük még a nap utolsó állomását, Vík városát. Annak jelzik, de csak kb 300-an lakják. Mindenesetre itt lehet tankolni (ajánlott is, mert ezután nem nagyon volt már benzinkút) és kisebb boltok is vannak. Vík tengerpartjára is érdemes kiautózni (elég elhagyatott út vezet ki), mert Dyrhólaey szikláiról remek fotókat lehet készíteni.

Szállást Skógar mellett foglaltunk. Kívülről nem volt valami megindító, de belül teljesen elfogadható volt.

Második nap

Összességében talán jobb lett volna, ha erre egy kicsit több idő jut. Eredetileg azt gondoltuk, hogy egy hosszú nap elég lesz arra, hogy lemenjünk Jökusarlónig és vissza Reykjavíkba. Végül megoldható volt, de ha valaki szeret kicsit többet túrázni és nem csak az autóval könnyen elérhető nevezetességeket megnézni, akkor a Vatnajökull mellett a Skaftafell Nemzeti Parkban érdemes eltölteni kicsit hosszabb időt is.

Skógartól korán indultunk és elhagyva Vík települést tágas síkságon haladtunk. A Myrdalsjökullt megkerülve haladunk tovább dél felé. Rövid autózás után az út mellett emléktábla áll, melynél érdemes pár percre megállni. Laufskálavarda valamikor viking település volt. A Myrdalsjökull jégsapka alatt szunnyadó Katla vulkán 894-ben kitört és elpusztította a települést. Ez a kitörés volt az első, melyet az izlandiak dokumentáltak. Régi szokás, hogy azok az utazók, akik először járnak a vidéken, ennek emlékére köveket helyeznek egymásra, jó szerencsét kívánva az utazóknak.
A Katla egyébként átlagosan 70 évente kitört, legutóbb 1918-ban. Aktivitásának a fokozódása figyelhető meg ismét.
Az út mindkét oldalán a lávatenger, melyet vastag moha réteg borít. Elhagyva a Myrdalsjökull térségét Kirkjubaejarklaustur felé vesszük az irányt. A táj változik, mert a láva tenger helyett füves síkságok fogadnak minket, rengeteg vízeséssel. A patakokat már a Vatnajökull jégsapka táplálja. A Vatnajökull Európa legnagyobb jégsapkája, mely Izland közel 10%-át borítja. Csúcsáról tucatnyinál is több gleccser folyik le és aktív vulkán van a jégsapka alatt. Legmagasabb pontja a Hvannadalshnjúkur, mely 2109 méter (ez Izland legmagasabb pontja is).

Ahogy közeledünk a Skaftafell Nemzeti Parkhoz, az út mellett egyre kevesebb növény figyelhető meg. Ez a Jökuhlaup, azaz a jeges villám áradás miatt van. Ennek oka, hogy a jégsapkák alatt működő vulkánok hője megolvasztja a jeget, így a jégsapka alatt egy tó alakul ki. Ha a tó jég gátja beszakad, akkor hirtelen nagy mennyiségű víz zúdul ki a jégsapka alól. Egy kisebb villámáradás 1996-ban elmosta a Nemzeti Parkhoz vezető utat 7 km hosszan. Az utat helyreállították, de ma több hosszabb fém hidat építettek a főútba, ami miatt a közlekedésnél figyelni kell, mivel ezek csak egy nyomsávosak (időnként vannak kitérők).
A főútról balra kanyarodva érjük el a Skaftafell Nemzeti Parkot. Mi csak rövid időt terveztünk ide, mert még volt egy úti célunk és vissza is kellett érnünk a fővárosba. Így nem is lehetett más célunk, mint a különleges Svartifoss vízesés megtekintése. Egyébként itt lehet sátorozni, a park 1200 km2 kiterjedésű rengeteg túraútvonallal és természetesen itt is lehet gleccser túrán részt venni. Aki szeret túrázni, annak ez mindenképp egy napos program. A park bejáratától körülbelül egy órás sétára van a Svartifoss vízesés. A vízesést hatszögletű gránitoszlopok övezik, ez adja a különlegességét.

Egy pici pihenő után indultunk aznapi utolsó látnivalónkhoz. Jökulsárlón a Vatnajökkul jégsapka egyik legnagyobb gleccserének (Breidamerkurjökull) a vége. Gyakorlatilag leér a tengerig, illetve a gleccser egy 200 méter mély lagúnában végződik ma, ahol a gleccserről leváló jégdarabok úsznak, melyek egy szűk és rövid folyosón jutnak el a tengerig. A lagúna az 1940-es évektől alakult ki, mióta a felmelegedésnek köszönhetően a gleccser visszahúzódott.

Megkerülve a Hvannadalshnjúkur hegyet a főútról balra fordulva elérhetjük az egyik gleccser nyúlványt egy földúton keresztül. Az út nem túl jó, hasonló az előző napi földúthoz, de rövidebb. Mindenképp megéri bemenni, mert a látvány gyönyörű. A Gelccser egy kisebb tóban végződik, a tavon több jégtábla. Gumicsónakkal lehet tenni egy kört a tavon. Pár kilómétert kell továbbhaladni a fűúton és elérjük Jökulsárlónt.A turista központ egy hídnál van, de érdemes megállni egy kicsit korábban is (több kisebb parkolási lehetőség is van), mert a lehúzódó gleccser előbbről jobban látható és a turista áradat is kisebb itt, mint a hídnál, ahol a tó vize kifolyik a tengerhez. Itt találkoztunk egy igazán kemény angol sráccal, aki levetkőzött és megmártózott a jeges vízben. Gondoltam rá, hogy én is bemegyek visszafelé menet, de japán túravezetőnk később azt mondta, hogy nem nagy ötlet felkészületlenül pár fokos vízbe menni, mert hirtelen nagyon megugrik az ember szívverése. Úgyhogy a felkínált díj ellenére erről végül lemondtam (a feleségem akarta leginkább úgyis:)
A hídnál van lehetőség kétéltű túrára. Nem olcsó ez sem és szerintem az a helyzet, hogy nem is érdemes mindig felszállni a kétéltűre. Mikor mi ott voltunk, akkor elég sok és nagy jégdarab volt a tavon. Állítólag pont előző éjjel törtek le a gleccserről. A kétéltűek így viszont nem nagyon mentek be a tóra, gyakorlatilag néhány száz métert tettek csak meg, azt is állandó motorcsónak kísérettel. Szóval érdemes előbb megnézni, hogy meddig mennek a kétéltűek, mert egyébként csak annyi előnye van, hogy pár közeli jó fotót lehet készíteni a jégtáblákról a tavon. Mindenesetre a klíma sokkal hűvösebb lett. Pár kilométerrel korábban a Nemzeti Parkban majd megdöglöttünk a15 fok melegben, itt azért elkelt a kabát.
Jökulsárlón volt a legdélebbi célállomásunk. Innen egy menetben visszarohantunk a két nap alatt megtett úton Reykjavíkba, ahová a szállást foglaltuk. A napi mistake (hiba) itt is megvolt, mert mivel többször átszerveztük a szállást, így már nem vártak minket ott… Egy családi hotelben foglaltunk és a módosításunkat nem nézték meg. Így nem volt aznapra szobánk. A tulaj azért rugalmas volt, mert a konferencia teremben lévő dupla ágyat oda adta, persze ingyen. Miután már majdnem éjfél volt úgyis és hulla fáradtak voltunk ez is megfelelt és még spóroltunk is 40 ezret. Annyira rendesek voltak, hogy még a táncparkettet is felajánlották (táncosok lehettek korábban), ami a teremmel volt egy légtérben, hogy egy kicsit még szórakozzunk:) Ezt azért kihagytuk.

Harmadik nap

Erre a napra a Reykjavík környéki nevezetességek megtekintését tűztük ki célul. Általában ezek a legforgalmasabb pontot, elég sok turistával lehet találkozni.
Dél felé indultunk az 1-es úton Selfoss irányában.Előző este Jökulsárlónból hazafelé megálltunk Selfossnál ahol pár kisebb geysirt néztünk meg. Selfoss felé közeledve jól megfigyelhető a geotermikus aktivitás.
Selfossból fordultunk le a 35-ös főútra. Az út kétszámjegyű ugyan, de jó minőségű. Egyébként Reykjavík környékén nem kell rossz minőségű úttól tartani. Selfosstól pár kilométerre található a Kerio kráter. A 35-ös út mellett van közvetlenül és mindenképp érdemes megállni megnézni. A kráter nem túl nagy, de eléggé mély és a fenekén egy szép kékes-zöldes színben pompázó tó van. Egyébként ez volt az egyetlen hely Izlandon, ahol belépőt kellett fizetni valamilyen természeti látványosság megtekintésére.

A 35-ös úton Reykholt irányában haladtunk tovább és következő uticélunk a Geysir szökőforrás. Ha Izlandról kérdeznek valakit, akkor általában a Geysir jut mindenkinek az eszébe. Maga a Geysir az egyik legnagyobb szökőforrás volt évszázadokon át (kb. 1000 évvel ezelőtt alakult ki ebben a térségben) és róla kapta a nevét minden hasonló jelenség. A néhány hektáros területen a Geysir mellett több kisebb-nagyobb szökőforrás található, melyek közül egyedül a Strokkur (“köpülő”) nevű tör ki rendszeresen, 4-5 percenként, 15-30 méteres magasságban.

A Geysir szökőforrásoktól néhány kilométerre a Hvítá folyón található a Gullfoss vízesés. Nyáron erőteljes zuhatag, melynek érdekessége, hogy két lépcsőben zúdul alá egy kanyonba. A Gullfoss arany vízesést jelent, nevét a vízesés felett gyakran megjelenő szívárványról kapta. Sajnos nekünk ebben nem volt részünk, mert az időjárás hirtelen eléggé párássá és ködössé vált és az előző két nap napos idejének már nyomát sem láttuk. A vízesésnél rövid sétát lehet tenni, megnézve azt minden egyes szinten. Mi sokat nem időztünk itt sem, mert hirtelen annyira romlani kezdett az időjárás, hogy féltünk a Pingvellir Nemzeti Parkot nem tudjuk megnézni. És ráadásul valahogy a Gullfoss is és a Geysir is ipari méretű turista látványosság benyomását keltette nekem, ami az elmúlt két nap néha magányos autózása után nem volt valami vonzó.

Sajnos hiába siettünk, mire Pingvellirbe értünk esni kezdett az eső. Ezért ki kellett hagynunk a Pingvallavatn tó körüli túrát és a Nemzeti Parknál is vártunk az autóban kb. egy órát. Aztán egy kicsit csendesedett az eső és gyorsan végigrohantunk a törésvonal mentén. Ezt a részt tényleg futtában néztük csak meg.
A Pingvellir Nemzeti Park a Közép-Atlanti-hátságon helyezkedik el. Itt lehet legjobban megfigyelni az európai és az eurázsiai lemezek törését. A hasadék ma is 2-3 centiméterrel tágul évente. Geológiai érdekessége mellett történelmi emlékhely is az izlandiaknak. Évszázadokon át itt tartották a vikingek az éves törzsi gyűlésüket (Alping), itt folyt a törvénykezés, a törvények kihirdetése is. Ha az Almannagjá mentén végigsétálunk láthatjuk a “törvény” sziklát is.

Miután az eső újra nekikezdett, úgy határoztunk, hogy vissza megyünk Reykjavíkba és ha módunk lesz rá, megnézzük a várost. Egyébként azt ajánlom, hogy ha szép idő van, akkor nyáron egy hosszabb napban még beleférhet az, hogy Pingvellirből egy földúton keresztül át lehet menni a Glymur vízeséshez. Ez az út viszont tényleg terepjárós lehet, mert ez volt az egyetlen (ha jól emlékszem 551-es számozású), amit a bérautó műszerfalán is külön tiltottak, mint használható utat. Glymurt magam két nap múlva néztem meg (egy másik úton megközelítve, ami Pingvellirtől nagy kerülő), részletes beszámoló ott van erről a hosszabb túráról.

 

Negyedik nap

Reykjavíkból indultunk vissza Keflavík reptér irányába A Kék Lagúnához. A Kék Lagúna mesterséges képződmény, a Svartsengi Geotermikus Erőműből kiömlő felhevült tengervíz hozta létre. A geotermikus energiát az izlandiak villamos áram előállítására is használják. Az erőműben tengervizet pumpálnak 1 km-re a föld alá, a víz a föld alatt gőzzé alakul és a gőzt használják a turbinák meghajtására. Izland energiaszükségletének negyedét állítják elő ebben az erőműben.
A kiengedett forró víz a vulkáni lávával elegyedve gyógyító hatású fürdővizet képez. A lagúnák között nyilvános fürdő van, meglehetősen borsos áron még Izlandi viszonyok között is.

A fürdő egyébként szép, modern, de azért két órára a negyvenezer két embernek talán nem túl családbarát:). Két érdekesség volt számomra a magyar fürdőkhöz képest. Az egyik -ami az izlandi közbiztonságot jól jellemzi- hogy a bejárat után, még mielőtt az öltözők felé indulnál, le kell venni a cipődet. Mi mondjuk észre se vettük, mert annyira koncentráltunk a monitorokra, amelyek mutatták, hogy merre vannak szabad öltözők. Aztán egy viking barátságosan szólt, hogy ez már a “nem cipős” övezet. Úgyhogy visszamentünk és mi is leraktuk a sorba a cipőinket (ami még két óra múlva is megvolt). A másik, hogy a medencében itt lehetett piálni. A magasabb jegyárban a törülközőn kívül volt egy pohár ital is, de persze vehettél magadnak annyit, amennyit akartál, mert a medence mellett bárpultok voltak. Pár óra egyébként elég a fürdőre, mert a 8 fokban kimenni és napozni úgysem szeretne senki.

Délután bementünk ismét Reyjkjavíkba. Izland fővárosa európai mércével nem túl nagy. Tulajdonképpen egy nap alatt kényelmesen be is lehet járni. A történelmi városközpont kicsi magja a kikötőhöz köthető, de jobbára itt is kisebb, főleg fém lemezes házakat lehet látni. Néhol felbukkan egy színesebb, fa épület, de ma már ez a kevésbé jellemző. Mivel túl sok időt nem szántunk a fővárosra (szerintem nincs is miért), ezért csak néhány épületet néztünk meg. Talán a legjellegzetesebb a Halgrímskirkja templom.

Ez Izland legnagyobb temploma, 30 méter magas, nem túl díszes és közel 40 éven át építették. A toronyba lifttel fel lehet menni és innen jó kilátás nyílik a fővárosra. A kikötő mellett található a Harpa hangversenyterem és a konferencia központ. Csak magam néztem meg a belföldi reptér melletti dombon található Perlan kulturális központot. Régi tárolókból átalakított központ tetejéről Reyjkjavík és környéke is jól látható.
Összességében a főváros mély nyomokat nem hagyott bennem. Kocsmákon és az egyszerűbb épületeken kívül én sok érdekeset nem láttam.

 

Ötödik nap

Az utolsó két nap egyedül jártam a nyugati vidéket. A feleségemék átrepültek Akureyribe és mivel arról túl sok érdekeset nem találtam a neten, gondoltam inkább kihagyom. Így erre a napra egy eléggé hosszú túrát terveztem (több, mint 500 km vezetéssel). Reykjavíkba átköltöztem egy másik szállodába még előző nap este és korán reggel elindultam az 1-es, majd a 41-es úton a Glymur irányába. A 41-es út megkerüli a Hvalfjördur fjordot. Ez volt a régi út, ami észak felé ment. Ma már a tenger alatt egy hosszabb alagutat építettek az 1-es folytatásaként, így némi aprópénz fejében a 40 km-es kerülő lerövidíthető. Ha valaki esetleg a Pingvellir nemzeti parkból a földúton jön a Glymurhoz, akkor ezt a részt ki is hagyhatja. Mivel személyautóval a Glymur csak a 41-esen közelíthető meg (ez az út kifogástalan), így kénytelen voltam erre jönni. Nem is bántam meg különösebben, mert a fjord mellett vezető út nagyon szép tájakon megy keresztül. A Hvalfjördur bálnaöblöt jelent, a 30 km mély öbölrészben valamikor gazdag volt a bálna populáció. A Glymur vízesés a fjord végétől még kb. egy órányi gyalogútra fekszik. Ez Izland legmagasabb vízesése, mely 200 métert zuhan (nem túlzottan bővizű ugyanakkor) és a legmagasabb pontjáig kell bizony kapaszkodni (több helyen kötelek vannak kifeszítve, segítség képen). Ráadásul a kitaposott gyalogútról nem tanácsos letérni, mert valamilyen oknál fogva a terület tele volt rozsdás szöges drótokkal. A bejáratnál hagytak is néhány cipőt…
Én nem mentem fel a legmagasabb pontjáig, mert eléggé sok idő elment és attól tartottam, hogy nem fogok a tervezett nagy körrel végezni időben. Egyébként ez kényelmesen egy közel félnapos túra lenne és itt azért látványosan csökkent a turista áradat is. A Glymurtól az öböl északi részén haladtam nyugati irányba. Ha másnap délután nem repültünk volna vissza, talán jobb lett volna egy hosszabb Glymur túra és innen pedig az öböl északi részén egy földúton átkelve megközelíteni a Harunafossar és a Barnafoss vízesést. A nyugati rész másnapra viszont sok lett volna és a hegyen átvezető út sem tűnt valami biztosnak egy személyautó számára. Így a rövid túra az utolsó napra maradt és most tovább haladtam nyugatnak. A cél a Snaefelsjökull félsziget, ami a Glymurtól kb. 170 km. A félsziget 70 km-re nyúlik be a tengerbe, végén egy kúp alakú 1445 m magas vulkán található, tetején jégsapkával. Érdekesség, hogy Verne regénye (Utazás a Föld középpontja felé) nyomán vált ismertté a vulkán, a regényben a Snaefelssjökull kráterén keresztül jutottak a föld mélyére. Helyi néphit szerint ezek a kráterek a pokolba vezetnek, ezért nem is másztak meg az emberek több hegyet a XIX. századig. A vulkán környéke nemzeti park, túrázási lehetőséggel, télen hószánozással. Az 54-es útról letértem az 574-es útra (ez is aszfaltos) és az első megálló Arnarstapi előtt a Raudfeldar-kanyon volt. A kanyon közvetlen az 574-es út mellett van. A sziklahasadékban a patak kövein egy ideig lehet mászni (ha nincsenek túl sokan, mert gyakorlatilag egy emberes). A bejárat mögött közvetlenül egy érdekes, elég magas kürtő van, ami kb. 5-8 méter átmérőjű lehet és sok madárnak a véget jelentette…
Rövid kitérőt tettem még Arnarstapi halászfaluban, de a fő cél Djúpalónssandur és Dritvík volt. Előbbi kavicsos partján, míg utóbbinál a világító torony környékén lehet rövid sétát tenni. Az egész félsziget déli részén szinte állandó volt a szivárvány (pedig nem is esett). Egy helyi idős turista meg is tanított az egyetlen izlandi szóra ami megmaradt bennem. A szivárvány – halor (egyébként Szombathelyen pont van egy ilyen nevű metál zenekar:). Úgy terveztem, hogy a félszigetet északról megkerülöm és az 56-os úton térek vissza az 54-esre, majd pedig a fővárosba. Az út itt már eléggé néptelen volt. Néha egy-egy autó, de már hasonló volt, mint a fővárostól délre 400 km-re. Ólafsvík előtt az úttól 100 méterre található a Saxhóll vulkán. A 3000-4000 évvel ezelőtt felrobbant vulkán krátere nem túl magas (109 méter), így viszonylag könnyen megmászható és jól megfigyelhető a kráter belső része is. A hegy tetejéről pedig belátható a félsziget nyugati része.
Miután kezdett alkonyodni (úgy kilenc körül) és a főváros még 200 km-re volt, így innen már megálló nélkül a félsziget északi részén visszaindultam. Reykjavíkba éjfél körül értem, épp naplemente volt:)

Hatodik nap

Az utolsó napra maradt a Barnafoss és a Hraunfossar vízesés megtekintése, melyek közvetlenül egymás mellett vannak. Reykjavíkból ismét észak felé indultam az 1-es főúton Reykholt völgyén keresztül.Az 518-as út is jól járható és személyautóval is könnyen megközelíthető a két vízesés. A Barnafoss vízesés rövid, de erős sodrású zuhogókon vágja magát keresztül. A szűk kanyon felett néha jéghíd keletkezik. A Barnafoss vízesés -jelentése gyermekek vízesése- egy izlandi népmese után kapta a nevét. A népmese szerint két gyermek a szüleik után indult és mikor a vízesés felett átívelő kőhídon akartak átkelni, megszédültek és a folyóba zuhantak. A tragédia után a gyermekek édesanyja varázsigét mondott el, hogy lerombolja a kőhidat és soha többé ne tudjon azon senki átkelni.
A zuhatag alatt található Hraunfossar egy moha borította lávapart alól folyik ki, közel 1 km hosszan. A lávamezőt a Langjökull jégmező táplálja vízzel. A kialakulása Isz. 800 körülire tehető közvetlenül az előtt, hogy az első telepesek megjelentek a környéken.

Rövid séta után vissza indultam Reykjavíkba. Miután eléggé sok időm maradt még, így rövid kitérőt tettem Akranesbe. Akrnaes kikötőváros a nyugati parton, néhány ipari üzemmel. A főváros után túl sokat nem vártam tőle, úgyhogy csalódnom sem kellett…

Összességében a fővárostól északra fekvő részek messze nem nyújtják azt az élményt, mintha valaki dél felé indul. És jóval többet kell autózni is egy-egy természeti látványosságért. Utólag talán jobb lett volna, ha ezt a két napot inkább Grönlandon töltöm, mert a fővárosból volt belföldi (bár tulajdonképpen nem belföld) járat.

Az izlandi nyár elég rövid, de mi pont a nyár közepén érkeztünk (vagy inkább majdnem a vége felé). Úgyhogy volt szerencsém néhány fotót készíteni az izlandi moha és lávatenger között meghúzódó virágokról és növényekről. Bár az állatvilág nem túl gazdag, de azért 2000 km megtétele alatt néhány fotót róluk is tudtam készíteni. Izlandól ezekkel köszönök el. Remélem kedvcsinálónak jó volt ez a kis összefoglaló:)